A támogatás értékteremtő hatása egy mikrovállalkozás példáján keresztül

Antos Katalin A támogatás értékteremtő hatása egy mikrovállalkozás példáján keresztül. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[img]
Előnézet
PDF
11392_antos_katalin_2016jún_publikus.pdf

Download (1182Kb) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Magyarország 2004. május elsején csatlakozott az Európai Unióhoz. Ennek köszönhetően hazánk előtt is megnyíltak a szabad Európa kapui, amely lehetővé tette a polgárok mellett az áruk, szolgáltatások, a tőke és a pénz szabad áramlását is. Az Európai Unió egyedülálló gazdasági és politikai partnerség, melyet mára már 28 tagország alkot. Az EU a második világháború után jött létre, azért, hogy a gazdasági egymásra utaltság csökkentse az esetleges konfliktusok kialakulásának valószínűségét. Az Európai Unió 2010-ben indította el 10 évre szóló Európa 2020 növekedési és foglalkoztatási stratégiáját, melynek céljai között szerepel a foglalkoztatottság növelése, az oktatás fellendítése, a társadalmi rétegek közötti egyenlőtlenség csökkentése, a kutatás-fejlesztésbe fektetett tőke növelése, valamint az éghajlatvédelem. Az EU az Európai Strukturális és Beruházási Alapok (ESBA) felhasználásával segíti az Európa 2020 stratégia végrehajtását. Az EU az ESBA Alapok finanszírozásához szükséges pénzforrást az uniós költségvetésből teremti elő. Az uniós költségvetés több mint 76%-ával az Európai Bizottság gazdálkodik, a többi pénzforrást az EU közvetlenül kezeli, ezekből támogatások és szerződések útján biztosítja a finanszírozást. A támogatások odaítélésére rendszerint pályázati felhívás közzététele után kerül sor. A támogatás olyan külső forrásbevonási forma, ahol a támogató visszteherrel vagy anélkül pénzértékben kifejezhető forrást ad át, vagy biztosít a kedvezményezett számára. Magyarországon a vállalkozások számára állami és európai uniós forrásból biztosított támogatások vehetők igénybe. Az állami támogatások közvetlenül, illetve pályázati úton igényelhetők. A pályázatok mind a hétköznapi emberek, mind pedig a vállalkozások életében egyre elterjedtebbek. A vállalkozások számára a pályázat forrásszerzési lehetőségként jelenik meg. A pályázatra tehát úgy tekinthetünk, mint egy tartalmilag és formailag részletesen kidolgozott, megfelelő pénzügyi háttérrel és végrehajtási ütemezéssel rendelkező fejlesztési elképzelés. Pályázatot a pályázók általában egy projekt finanszírozásához szükséges támogatás megszerzése érdekében készítenek, hogy részletesen bemutassák a támogató félnek a tervezett projektet. Az európai uniós pályázatokról a www.palyazat.gov.hu és a szechenyi2020.hu weboldalakon értesülhetnek a pályázni vágyó vállalkozások, non-profit szervek, önkormányzatok, költségvetési szervek. A Faaprító Kft. Zala megye zalaszentgróti kistérségében található. 2007-ben egyéni vállalkozásként indult, elsősorban használt mezőgazdasági gépek vételével és eladásával foglalkozott, napjainkban azonban fő tevékenységi köre a fűrészáru gyártás lett. 2011-ben az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, mikrovállalkozások fejlesztésére irányuló támogatásra adott be pályázatot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, melynek segítségével olyan mértékű technológiai fejlesztést tudott végrehajtani, hogy mára már a kistérségben egyedülálló technológiával, és a legkorszerűbb gépparkkal rendelkezik. Zala megye nagy múltú fűrészüzemi és bútorgyártási ipari hagyományokkal rendelkezik, és e tevékenységek melléktermékeinek elhelyezése és tárolása egyre nagyobb problémát okozott. A Faaprító Kft. ezt a lehetőséget használta ki vállalkozásának fejlesztésére, és tevékenységi körének kibővítésére, és főleg fűtőanyagként felhasználható faapríték előállítására és kereskedelmére szakosodott. A vállalkozás pályázatának célja nem csak tevékenységének kiszélesítése, optimalizálása volt, hanem versenyképességének és piaci helyzetének javítására is irányult. 2010. évben értékesítésének árbevétele 73 813 ezer forint volt, azonban a megvalósított fejlesztések hatására az elkövetkező években árbevétele évről évre folyamatosan nőtt, 2014-ben elérte a 2010. évi árbevételének hétszeresét. A Faaprító Kft. a jövőben is tervez további technológiai fejlesztéseket, és oly módon szeretné tágítani ügyfélkörét, hogy nem csak tüzelésre alkalmas faaprítékot állít elő, hanem dísznövénykertészetek és faiskolák számára talajtakaróként használható aprítékot tudjon előállítani.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Tudományterület/tudományág

NEM RÉSZLETEZETT

Szak

pénzügy és számvitel

Belső konzulens(ek)

Belső konzulens neveBeosztás, tudományos fokozat, intézményEmail
Lambertné Katona Mónikaegyetemi adjunktus lambertne.monika@uni-bge.hu

Mű típusa: záródolgozat
Kulcsszavak: Európai Uniós támogatások, pályázat - pályázati tevékenység, vállalkozás tevékenysége, Zalaszentgrót, pénzügyi helyzet - likviditási helyzet (mutatói, elemzése stb.), vagyoni helyzet elemzése
Felhasználói azonosító szám (ID): Szabó G. Tibor
Dátum: 2016. Máj. 30. 08:11
Utolsó módosítás: 2016. Jún. 11. 13:55
URI: http://dolgozattar.repozitorium.bgf.hu/id/eprint/7432

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet